Szerzetesség a koraújkori Magyarországon

Szerzetes állatok II.

Számos vadon élő állat kapott olyan nevet, amely szerzetesekre utal, főként azért mert kinézetük egy-egy szerzetesrend jellegzetes öltözetére emlékeztet. Az alábbiakban három majomfaj és egy cápafaj következik.

Fehérarcú csuklyásmajom
  • magyar: fehéres kúcsföd (Vajda 1841, 101), csuklyás kúcsföd (Hanák 1846, 38), kapucinusmajom (Pallas 1893-1897, ‘cebus’), igazi csuklyásmajom, kapucinus-majom (Brehm 1901–1907, I, 240)
  • latin: Simia capucina (Linnaeus, 1758), Cebus capucinus (Erxleben, 1777, 48)
  • német: Weißschulter-Kapuzineraffe
  • angol: Colombian white-faced capuchin

Közép-és Dél-Amerika északi részének trópusi erdeiben, csapatokban élő majom, 40-45 cm testhosszúsággal, 50 cm-es farokkal. Hasát, arcát és vállait fehér vagy sárgás szőr fedi, máshol azonban szőrzete fekete, beleértve a fejtetőt is, utóbbit pedig „barátsapka (cappa) alakjában élesen határolt, fekete, rövid, hátra boruló szőrözet födi” (Brehm 1901, I, 240). Másképp tekintve „fejszőre egész tarkójáig fölmeredvén csuklyát képez” (Hanák 1846, 38). Összességében megjelenése valóban egy ősz szakállú kapucinus szerzetesre emlékeztet, ezért kapta latin nevét.

Az újabb filogenetikai kutatások alapján (2013) a fajt kettéosztották: Kolumbiában, Ecuadorban és Kelet-Panamában a fehérarcú csuklyásmajmok (Cebus capucinus), Nyugat-Panamában és tovább, Közép-Amerikában pedig a panamai csuklyásmajmok (Cebus imitator) élnek. Külsőleg a két faj között alig van különbség. A csuklyásmajmok nemzetségébe (Cebus) még további fajok tartoznak, az újabb genetikai vizsgálatok szerint összesen 14, amelyek méretben, életmódban a kolumbiai és panamai fehérarcú csuklyásmajomhoz hasonlítanak, de különféle színűek.

Idősebb apácacerkóf (De Seve rajza, C. F. Fritzsch metszete, in Buffon, Histoire naturelle, XIV, tab. 36)

Fiatal apácacerkóf (Hulk, in Buffon, Histoire naturelle, Supplement, VII, tab. 29).

Apácacerkóf (Hans rajza, Bock metszete, in Schreber, Johann Christian von, Die Säugthiere in Abbildungen nach der Natur mit Beschreibungen, I, Erlangen, 1774, tab. 15)

Apácacerkóf („Simia monacha” néven; Ihle rajza, Bock metszete, in Schreber, Johann Christian von, Die Säugthiere in Abbildungen nach der Natur mit Beschreibungen, I, Erlangen, 1774, tab. 15B)

Apácacerkóf
  • magyar: barát-majom (Pallas 1893–1897, ‘Cercopithecus’), apáca-majom (Révai 1911–1926, IV, 371, ‘Cercopithecus’; Brehm 1901–1907, I, 163), apácacerkóf
  • latin: Simia mona (Schreber 1774, I, 97, index; Erxleben 1777, 32; Linné-Gmelin 1788–1793, I, 34), Cercopithecus mona (Geoffroy 1812, 95)
  • német: Mone-Affe (Schreber 1774, I, 97), Mona, Monameerkatze
  • angol: varied monkey, mona monkey

Nyugat-Afrika őserdőiben élő fél méter hosszú majom, a cerkófmajmok nemzetségéből. A 18. században rabszolgahajókon jutott eljutott Grenada szigetére is, ahol vadon élő populációja alakult ki. Lábai és farka feketék, háta barnás, és az idősebbeknél világosabb színű, mint a fiataloknál. Melle és pofaszakállas arca fekete, szeme körül egy fekete csíkkal. Latin tudományos neve (mona) azonban nem szerzetesnőre utal. Johann Christian von Schreber a spanyol eredetű, számos nyelvben elterjedt, egyszerűen majmot jelentő ‘mona’ szót Georges-Louis Leclerc Buffon francia nyelvű természetrajzából vette (Buffon 1749, 1767, XIV, 258; Suppl. VII, 75). Viszont Schreber közölt egy képet egy idősebb majomról is, „Simia monacha” néven is (Schreber 1774, tab. XV.B), ami leginkább elírásnak látszik. Viszont ezért fordíthatták a magyar nyelvű lexikonok szerkesztői a mona-t barátnak, illetve apácának.

Bozontos sátánmajmok, a kölyköt egy felnőtt hím tartja, jobbra lent egy nőstény arca (Pithecia monachus; Werner, Bertrand, és Gény-Gros litográfiája, in Gervais Paul, Expédition dans les parties centrales de l’Amérique du Sud … sous la direction du Comte Francis de Castelnau, [VII/1/2] Mammiféres, Paris, 1855, tab 3).

Bozontos sátánmajom
  • magyar: bozontos sátánmajom (Brehm 1901-1907, 255; Révai 1911-1926, XVI, 593)
  • latin: Pithecia monachus (Geoffroy, 1812, 116)
  • német: Monea-Affe (Schreber 1774, suppl), Mönchsaffe, Zottelaffe
  • angol: monk saki, Geoffroy’s monk saki
  • spanyol: saki cabelludo, parahuaco negro

Ez a majomfaj Dél-Amerikában, az Amazonas felső medencéjének őserdőiben él. Közel fél méteresre is megnőhetnek, farkuk pedig ugyanilyen hosszú. Gyümölcsöket és kisebb állatokat esznek, kis családi csoportokban mozognak a magas fák felső részén. A sátánmajmok (az indiánok nyelvén szakik) nemzetségében mindegyik faj arca csupasz, fejüket, farkukat és más részeiket is azonban bozontos, göndör szőr borítja, tehát úgy néznek ki, mintha sapkát vagy kapucnit hordanának. A bozontos sátánmajom szőre sötétbarna, így feje valamelyest egy csuklyás szerzetesre emlékeztet, ezért adhatta neki 1812-ben Étienne Geoffroy, a párizsi természettudományi múzeum gyűjteményének katalogizálója a monachus tudományos nevet.

Az újabb a genetikai vizsgálat alapján a szakik 16 faja él az Amazonas-medencében, amelyeket a folyók választanak el egymástól. A bozontos sátánmajmok élőhelye az Ucayali és Javari, valamint az Amazones és Juruá folyók között van.

„Néhány hét alatt annyira megszelídült, hogy gazdáját mindenüvé követte akárcsak a kutya; nemcsak a házban, de azon kívül is. Míg ismerősöm dolgozott, a majom vállán ült; idegenektől, sőt még más házbeliektől is távol tartotta magát. Sohasem láttam majmot, mely annyira mutatta volna ragaszkodását gazdájához, mint ez a bájos, félénk és hallgatag kis teremtés. Bár a parauacu búskomor és örömtelen állat, mégis minden más állatot felülmúl egy emberi lényhez tanúsított odaadásban.” (Brehm 1901–1977, 255)

Angyalcápa (Squatina squatina; C. F. Gürsch, in Bloch, Marcus Elieser, Ichthyologie ou Histoire naturelle des poissons, Berlin, 1796, tab. 116)

Angyalcápa (Universiteit van Amsterdam, Iconographia Zoologica, Box 55: 141.08.01.003)

Angyalcápa
  • magyar: squatina (Miskolczi 1702, 553), angyalrája, tengeri angyal (Brehm 1901–1907)
  • latin: Squalus squatina (Lineaeus 1758), Squatina squatina (Duméril 1806), Rhina squatina (Brehm 1901–1907)
  • német: Meerengel, Engelhai
  • angol: angelshark, monkfish, monk

Az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger part menti vizeiben élő, 2 méteresre is megnövő cápafaj, amely szürkés-barnás álcázó színének és lapos alakjának köszönhetően a tengerfenéken lapulva lesi áldozatát, kisebb halakat, puhatestűeket. Szerzetesre utaló egyik angol nevét (monk) föltehetően barnás színéről kapta.

„Igen ravasz, mert a híg sárba elrejtezik, azonban a mellette elúszó halakat megragadja, s megöli, és megeszi” (Miskolczi 1702, 553).

Rövidítések
  • Brehm 1901-1907 = Brehm Alfréd, Az állatok világa, I-X, szerk. Méhely Lajos, Budapest, 1901-1907.
  • Buffon 1749-1767 = Buffon, Georges Louis Leclerc, Histoire naturelle, générale et particulière: avec la description du cabinet de roi, I-XV, Paris, 1749-1767. URL: https://catalogue.bnf.fr/ark:/12148/cb301741843
  • Erxleben 1777 = Erxleben, Ioannes Christophorus Polycarpus, Systema regni animalis per classes, ordines, genera, species, varietates, I: Mammalia, Lipsiae, 1777. –URL: https://www.biodiversitylibrary.org/item/53898
  • Geoffroy, 1812 = Geoffroy Étienne, Tableau des quadrumanes, in Annales du Muséum d’histoire naturelle 19(1812), 85-122. – URL: https://www.biodiversitylibrary.org/item/23270
  • Hanák 1846 = Hanák János SchP, Természetrajz vagyis Az állat-növény- és ásványországnak természethű rajzokkal ellátott rendszeres leírása magán és nyilvános oktatásra, [I: Emlősök és madarak], Pest, 1846.
  • Linnaeus 1758 = Linné, Carl von, Systema naturae per regna tria naturae, ed. 10, Holmiae, 1758-1759.
  • Linné-Gmelin 1788–1793 = Linné, Carolus, Systema naturae per regna tria naturae, cura Jo. Frid. Gmelin, I-III, Lipsiae, 1788-1793.
  • Miskolczi 1702 = Franzius, Wolfgang–Miskolczi Gáspár, Egy jeles vad-kert, avagy az oktalan állatoknak … tellyes historiaja, Lőcse, 1702 (RMK I 1658).
  • Pallas 1893–1897 = A Pallas nagy lexikona: Az összes ismeretek enciklopédiája tizenhat kötetben, szerk. Bokor József , Budapest, 1893–1897 – URL: https://mek.oszk.hu/00000/00060
  • Révai 1911–1926 = Révai nagy lexikona, Budapest 1911-1926. URL: https://mek.oszk.hu/06700/06758/
  • Schreber 1774 = Schreber, Johann Christian von, Die Säugthiere in Abbildungen nach der Natur mit Beschreibungen, I-IV, Erlangen, 1774-1792; V-VII, forgesetzt von, Johann Andreas Wagner, Erlangen, 1835-1846. – URL: https://www.biodiversitylibrary.org/item/135003
  • Schreber–Wagner 1840 = Schreber, Johann Christian Daniel–Wagner, Johann Andreas, Die Säugthiere in Abbildungen nach der Natur, Supplementbände I-V, Erlangen, 1840–1855.
  • Vajda 1841 = Cuvier, Georges–Vajda Péter, Az állat-ország fölosztva alkotása szerint : alapul szolgálandó az állatok természetleirásához s bevezetésul az összehasonlitó bonctanhoz, I, Buda, 1841. – URL: https://www.biodiversitylibrary.org/item/91516

Szerzetes állatok I.

Természetesen állatok sem egykor, sem ma nem léphetnek be egyik szerzetesrendbe se. Sok vadon élő állat kapott azonban olyan nevet, amely szerzetesekre utal, főként azért mert kinézetük egy-egy szerzetesrend jellegzetes öltözetére emlékeztet.

Barátfóka
  • magyar: foca, tengeri borjú (inkább borjúfóka, Miskolczi 1702, 542), fehérhasú fóka (Vajda 1841, 174; Hanák 1846, 89), adriai fóka (Matisz 1900, 421), fehérhasú barátfóka (Brehm 1901-1907, II, 338), mediterrán barátfóka
  • latin: Phoca monachus (Hermann 1779), Phoca albiventer (Boddaert 1784), Monachus monachus (Fleming 1822), Monachus mediterraneus (Nilson 1837)
  • német: Mittelmeer-Mönchsrobbe
  • angol: mediterranean monk seal
  • horvát: morski medvjed, morska medvjedica, morski frater (Matisz 1900, 421)

A Földközi-tenger és az Atlanti-óceán észak-afrikai (valamint egykor a Fekete-tenger) part menti vizeiben élő, 2 méternél hosszabbra megnövő, csapatokban élő fókafaj, amely halakat és puhatestűeket eszik. Színük szürkésbarna, a hímek sötétebbek. Korábbi vadászatuk és a nyugodt partszakaszok eltűnése miatt a világ egyik legveszélyeztetettebb emlősfaja.

Görög neve fokia (φώκια) volt, amely átkerült a latinba (phoca) és más nyelvekbe is. A Földközi-tenger nyugati részein azonban nem volt külön nevük, hanem „tengeri borjúnak” (vitulus marinus), „tengeri medvének”, „tengeri kutyának”, nevezték őket, sőt Dalmáciában – nyilván a ferences habitushoz hasonló színűk miatt – a „tengeri barát” (monaco marino, morski frater) is használatban volt.

Linné rendszerében a phoca egy nemzetség neve lett, amelybe csak az általa ismert északi medvefókát (ursina), antarktiszi elefántfókát (leonina), az Északi-tengerben élő borjúfókát (vitulina) és a rozmárt sorolta, az igazi, mediterrán barátfókát azonban nem ismerte. Ezért nevét első tudományos leírója, Johann Hermann adta, aki 1778-ban Strassburgban, egy velencei mutatványos csoportnál találkozott egy példánnyal, amelyet a Kvarner-öbölben ejtettek fogságba. Mivel úgy hallotta, hogy ezt a fajt Marseille környékén „barátnak” (le moine) is nevezik, a Phoca monachus (Münch-Robbe) nevet ajánlotta. Ezt látszott megerősíteni az általa megfigyelt fókának az a szokása, hogy kimászott medencéje szélére, és ott

„teljesen széttárta elülső lábait az oldaldeszkán, így bámulta a látogatókat, és viszont félelem nélkül hagyta, hogy mutassák, nézzék és meg is érintsék. Ebben a helyzetben hátulról hasonlónak látszott egy fekete baráthoz, amint sima, kerek feje egy csuklyával fedett emberfejhez, vállai a rövid, kiterjesztett lábakkal pedig a skapuláré alól kétfelé kibukkanó könyökhajlatnak mutatkoztak, amelyről egy hosszú, hajtás nélküli fekete csuklya függött alá.”

legte seine Vorderfüße ganz breit ausgestreckt über das Seitenbrett, begaffte die Zuschauer, und ließ sich hinwieder ohne einige Furcht zu zeigen, besehen und betasten. In dieser Stellung sah es von hinten einem schwarzen Mönch nicht unähnlich, indem sein glatter, runder Kopf einen in eine Capuze gehüllten Menschenkopf, und seine Schultern mit der kurzen, ausgestreckten Füßen zween unter einem Skapulier hervorragende Ellenbogen vorstellen, von dem sich eine lange, ungefaltete, schwarze Kutte herabsenkt” (Hermann 1779, 490).

A fókafajok további kutatása során a barátfóka egy egész nemzetségnek (Monachus) adott nevet (Fleming 1822, 187), amelybe két további faj tartozott: a karibi (tropicalis, a 20. század elején kihalt) és a hawaii barátfóka (schauinslandi). Az újabb genetikai vizsgálatok 2014-ben a karibi és hawaii fajokat külön nemzetségbe (Neomonachus) sorolták.

Barátkeselyű
  • magyar: torkos madár (vultur, Murmelius 1533, n° 118), barna keselyű (vultur cinereus, Vajda 1841, 331; Hanák 1846, 194), barna vagy barát keselyű (Kuhn 1881, 39), barátkeselyű, csuklyás keselyű, barna keselyű, kéknyakú keselyű, galléros sas (Chernel 1899; Herman 1901, Brehm 1901-1907, VI, 498)
  • latin: Vultur monachus (Linnaeus, 1766), Aegypius monachus (Savigny 1809)
  • német: Mönchsgeier, Kuttengeier
  • angol: cinereous vulture, monk vulture

Közép-Ázsiában és Európa délebbi területein, mindenütt elterjedt nagyméretű dögevő madár, amelynek kiterjesztett szárnyai 2,5 méternél hosszabbak lehetnek. Miután Európa országaiban járványügyi okokból bevezették az elhullott háziállatok temetését, már csak kevés helyen fordul elő, Magyarországra pedig alig téved. A monasztikus szerzetesekre utaló latin tudományos nevét, amelyet más nyelvek is átvettek, sötét (feketésbarna) tollazatáról és főleg csupasz, kékesszürke nyakát övező különleges tollgallérjáról kapta, amely a szerzetesek hátrahajtott csuklyájára emlékeztet.

„A madár kopasz feje, a két oldalán levő rövid tollaival, a vállon elhelyezett nagy gallér közepett, a francziskánus barátokra emlékeztet” (Lovassy 1887, 285).

Barátposzáta (John James Audobon, 1806 előtt, Museum d’Histoire naturelle de La Rochelle)

Barátposzáta
  • magyar: barátka (Grossinger, 1794; Földi 1801, 173; Rácz 2012), barátka zenér, barátka (Vajda 1841, 415; Hanák 1846, 230), barátka, papfülemüle (Herman 1901), barátka poszáta, barátfülemile, papfülemile, fekete folt (Chernel 1899, 712; Brehm 1901-1907, IV, 102)
  • latin: Motacilla atricapilla (Linnaeus 1758), Sylvia atricapilla (Scopoli, 1769)
  • német: Mönch, Klosterwenzel (Földi 1801), Mönchgrasmücke, Schwarzkopf, Mohrenkopf (Rácz 2012),
  • eurasian blackcap

Kicsi, barnásszürke énekesmadár, amely az erdők és bokros ligetek, kertek lakója. Közép- és kelet-európai fészkelő állománya télen a Földközi-tenger vidékére vándorol. Szemvonala fölött fejteteje a tojóknál barna, a hímeknél pedig fekete, amely a klerikusok karima nélküli pileólusára (cappa, subbiretum) emlékeztet. Neve minden nyelvben erre a fekete vagy papi, szerzetesi sapkára utal.

„A Kanári-szigetség fővárosában [Las Palmas] – beszéli Bolle – még emlékeznek egy barátka poszátára, mely egy hajdani apáca birtokában volt, aki a még fiókmadárnak eledelt nyútjtva naponként »Mi nino chiceritio« (Legkedvesebb kis gyermekem) szavakat ismételgette, miket a madárka csakhamar könnyen eltanult, s hangosan, csengően mondogatott. A nép magánkívül volt, csodálatos jelenséget látva a beszélő madárban.” (Brehm 1901-1907, IV, 104)

Barátcinege (John James Audobon, 1806 előtt, Museum d’Histoire naturelle de La Rochelle)

Barátcinege
  • magyar: barát-tzinege (Grossinger, 1794; Rácz 2012), barát-cinke (Fábián 1799, 386), mocsári cinke (Vajda 1841, 434; Hanák 1846, 235), barátcinege, feketefejű, barátfejű, papfejű, hamvas cinege (Chernel 1899, 676; Brehm 1901-1907, IV, 1821)
  • latin: Parus palustris (Linnaeus 1758), Poecile palustris (Kaup 1829)
  • német: Sumpfmeise, Nonnenmeise
  • angol: marsh tit
  • francia: mésange nonette

Európai állandó énekesmadár, amely Magyarország erdős hegy- és dombvidékein él. A feketesapkás és feketeállú, fehér arcfoltos európai cinegefajok között sem színeivel, sem bóbitájával nem tűnik ki, egyszerű szürkésbarna tollazata van. Ezért és – a barátposzátához hasonlóan – papi pileólusra emlékeztető sapkájára utalva kapta magyar nevét. Más nyelveken neve onnét származik, hogy mocsári erdőkben is előfordul, bár egyébként a sűrűbb, öregebb lombos erdőket kedveli. (Ugyanakkor latinul és más nyelveken a „feketesapkás” nevet egy másik hasonló faj, a kanadai cinege, Poecile atricapillus, black-capped chickadee viseli.)

Barátréce
  • magyar: közönséges ingaruca (Vajda 1841, 637), hamvas ruca, rőtfejű ruca (Hanák 1846, 319), barátéce, vörös barátréce, vörös réce, hamvas réce, nagyobb cigány kacsa, bunkófejű kacsa, török kacsa (Chernel 1899, 95; Brehm 1901-1907, VI, 717)
  • latin: Anas ferina (Linnaeus, 1758), Aythya ferina (F. Boie, 1822)
  • német: Tafelente
  • angol: common pochard

Az európai tavakban élő récefaj, amely télen a Földközi-tenger vidékére vándorol. A gácsér feje és nyaka gesztenyebarna vagy vörösbarna, hátoldala szürke, melle és farka feketés, a tojó elülső része barna, háta szürkésbarna, és mindkettőjük csőre szürkésbarna. A színes európai récék között a visszafogottabb színűek közé tartozik, továbbá a gácsér rozsdabarna feje a ferencesek csuklyájára emlékeztet, ezért kapta magyar nevét. Latinul és más nyelveken neve ízletes húsára utal.

Folytatjuk még az apácalúddal, kapucinus majommal és társaikkal…

Rövidítések
  • Boddaert 1783 = Boddaert, Pieter, Table des planches enluminéez d’histoire naturelle de M. D’Aubenton: avec les denominations de M.M. de Buffon, Brisson, Edwards, Linnaeus et Latham, Utracht, 1783.
  • Boddaert 1784 = Boddaert, Pieter, Elenchus animalium, I: sistens quadrupedia huc usque nota, eorumque varietates, Rotterodami, 1784.
  • Brehm 1901-1907 = Brehm Alfréd, Az állatok világa, I-X, szerk. Méhely Lajos, Budapest, 1901-1907.
  • Chernel 1899 = Chernel István. Magyarország madarai különös tekintettel gazdasági jelentőségökre, Budapest. 1899.
  • Erxleben 1777 = Erxleben, Johann Christian Polycarp, Sytema Regni Animalis, Classis I: Mammalia, Lipsiae, 1777.
  • Fábián 1799 = Fábián József, Természeti historia a’ gyermekeknek. Veszprém, 1799.
  • Fleming 1822 = Fleming, John. The Philosophy of Zoology; or a General View of the Structure, Functions, and Classification of Animals, Edinburgh, 1822.
  • Földi 1801 = Földi János, Természeti história a’ Linne Systémája szerént, I: Az állatok országa, Pozsony, 1801.
  • Grossinger 1794 = Grossinger, Joannes Bapt., Universa historia phyisica Regni Hungariae, Posonii, 1794
  • Hanák 1846 = Hanák János SchP, Természetrajz vagyis Az állat-növény- és ásványországnak természethű rajzokkal ellátott rendszeres leírása magán és nyilvános oktatásra, [I: Emlősök és madarak], Pest, 1846.
  • Herman 1901 = Herman Ottó, A madarak hasznáról és káráról, Budapest, 1901.
  • Hermann 1779 = Hermann, Johann, Beschreibung der Münchs-Robbe, in Beschäftigungen der Berlinischen Gesellschaft Naturforschender Freunde 1779, 456-502.
  • Kuhn 1881 = Kuhn Lajos, Délmagyarország madárvilága, in Természettudományi Füzetek 1881, 37-42.
  • Linnaeus 1758 = Linné, Carl von, Systema naturae per regna tria naturae, ed. 10, Holmiae, 1758-1759.
  • Linnaeus 1766 = Linné, Carl von, Systema naturae per regna tria naturae, ed. 12, Holmiae, 1766-1768.
  • Lovassy 1887 = Lovassy Sándor, Ragadozó madaraink magyar elnevezései, Természettudományi Közlöny 1887, 283-290, 327-335
  • Miskolczi 1702 = Franzius, Wolfgang–Miskolczi Gáspár, Egy jeles vad-kert, avagy az oktalan állatoknak … tellyes historiaja, Lőcse, 1702 (RMK I 1658).
  • Murmelius 1533 = Murmelius, Joannes, Lexicon … in quo Latina rerum vocabula in suas digesta classes cum Germanica et Hungarica interpraetatione… Cracoviae, 1533 (RMNy 14) – Kiad. Szamota István, A Murmelius-féle latin-magyar szójegyzék 1533-ból, Budapest, 1895 (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből XVI/7).
  • Rácz 2012 = Rácz János, Állatnevek enciklopédiája: a gerincesek elnevezéseinek eredete, az állatok kultúrtörténete, néprajza és mitológiája, Budapest, 2012.
  • Vajda 1841 = Cuvier, Georges–Vajda Péter, Az állat-ország fölosztva alkotása szerint : alapul szolgálandó az állatok természetleirásához s bevezetésul az összehasonlitó bonctanhoz, I, Buda, 1841.

Szerzetesi bibliográfiák

A könyvnyomtatás föltalálása óta a rendi reprezentáció egyfajta részéve vált a rendtagok nyomtatásban megjelent műveinek bibliográfiai gyűjtése és közzététele. Az alábbiakban a Magyarország szempontjából legfontosabb kiadványokat gyűjtöttük össze.

Ágostonos remeték (Ordo Eremitarum S. Augustini)

Gratianus, Thomas OSA, Anastasis Augustiniana in qua scriptores ordinis Eremitarum S. Augustini qui abhinc saeculis aliquot vixerunt, vna cum neotericis, in seriem digesti sunt, Antverpiae, 1613. URL: https://archive.org

Bencések (Ordo S. Benedicti)

Scriptores ordinis S. Benedicti qui 1750-1880 fuerunt in imperio Austriaco-Hungarico, Vindobonae, 1881. – URL (1): https://library.hungaricana.hu
 – URL (2): https://archive.org

Domonkosok (Ordo Praedicatorum)

Quétif, Jacques OP–Échard, Jacques OP, Scriptores ordinis praedicatorum recensiti, notisque historicis et criticis illustrati, I-II, Lutetiae Parisiorum, 1719-1721.

Ferencesek (Ordo Fratrum Minorum)

Wadding, Lucas OFM, Scriptores Ordinis Minorum, quibus accessit syllabus illorum, qui ex eodem Ordine pro fide Christi fortiter occubuerunt, Rome, 1650. – URL (1): https://opacplus.bsb-muenchen.de – URL (2): https://archive.org
Ed. Romae, 1806. – URL: http://opacplus.bsb-muenchen.de
Ed. Romae, 1906. – URL: http://capricorn.bc.edu

Sbaralea, Joannes Hyacinthus OFM, Supplementum et castigatio ad scriptores trium ordinum S. Francisci a Waddingo, Romae, 1806. – URL: http://opacplus.bsb-muenchen.de

Jezsuiták (Societas Jesu)

Stoeger, Joannes Nep. SI, Historiographi Societatis Iesu, ab eius origine ad nostra usque tempora, Monasterii–Ratosbonae, 1851. – URL: https://archive.org

Stoeger, Joannes Nep. SI, Scriptores Provinciae Austriacae Societatis Jesu, Viennae, 1855 (Collectio Scriptorum Societatis Jesu, Tomus I). – URL: https://archive.org

De Backer, Aloys SI–Sommervogel, Carlos SI, Bibliotheque de la Compagnie de Jésus, Premiére partie: Bibliographie, I-IX, Bruxelles–Paris, 1890–1900.

Kapucinusok (Ordo Fratrum Micorum Capuccinorum)

Lexicon Capuccinum: Promptuarium historico-bibliographicum Ordinis Fratrum Minorum Capuccinorum (1525–1950), [collaborator ex Hungaria Hyacinthus Frey OFM], Romae, 1951. – URL: https://archive.org

Kármeliták (Ordo Carmelitarum & Ordo Carmelitarum Discalceatorum)

Cosmas de Villiers OCarm, Bibliotheca Carmelitana notis criticis et dissertationibus illustrata, I-II, Aurelianii [Orléans], 1752. – Reprint: ed. Gabriel Wessels, Rome 1927.

Bibliotheca Carmelitana Nova, ed. Coralie Zermatten, 2013–. URL: http://www.bibliocarmnova.org

Piaristák (Ordo Scholarum Piarum)

Schaller Jaroslaus, Kurze Lebensbeschreibungen jener verstrobenen gelehrten Männer aus dem Frommen Schulen, die sich durch ihr Talent und besondere Verdienste um die Litteratur und Wissenschaften von der Errichtung dieses Institutes bis auf gegenwärtige Zeiten … ausgezeichnet haben, Prag, 1799. – URL: https://opacplus.bsb-muenchen.de

Horányi, Alexius SchP, Scriptores Piarum Scholarum liberaliumque artium magistri, I-II, Budae, 1808–1809.

Viñas, Thomas, Index bio-bibliographicus CC. RR. PP. Matris Dei Scholarum Piarum qui in universo ordine pietatem, litteras ac scientias scriptis suis foventes ornaverunt, I-III, Romae, 1908–1911.

Ferences iratok a Pécsi Egyházmegyéből

A Magyar Ferences Levéltár és a Pécsi Egyházmegyei Levéltár, illetve felettes hatóságaik, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány és a Pécsi Egyházmegye között 2019 őszén együttműködési megállapodás jött létre. Ennek keretében a Pécsi Egyházmegyei Levéltár számos olyan anyaggal gyarapította a Magyar Ferences Levéltár állományát, amely anyagok egykoron a Pécsi Egyházmegye területén működő ferences kolostorokból és plébániákról (Dunaföldvár, Máriagyűd, Mohács, Pécs, Siklós, Simontornya, Szigetvár) származnak. Cserébe a Magyar Ferences Levéltár digitális formátumban bocsátott hasonló eredetű iratokat a Pécsi Egyházmegyei Levéltár rendelkezésére, amelyek 2020. március 18-tól kutathatóvá váltak a pécsi E-Archivumban.

900 éves a premontrei rend

A premontrei rend megalapításának 900. évfordulója alkalmából a Magyar Premontrei Cirkária háromnapos nemzetközi tudományos konferenciát szervez a Gödöllői Premontrei Apátság és Iskolaközpont épületeiben (2100 Gödöllő, Takács Menyhért út 1–2.) 2020. március 17-19. között.

A konferencia célja az, hogy a premontrei rend magyarországi tevékenységének középkori, újkori és legújabb kori történetét, a rend lelkiségét, valamint kulturális és művelődéstörténeti jelentőségét egyaránt vizsgálja. A premontrei rend történetével kapcsolatos áttekintések mellett a konferencián helyet kapnak az új kutatási eredményeket bemutató, illetve a módszertanilag újszerű előadások is. Az interdiszciplináris konferencia fókuszában a mikrohistóriai megközelítés és az esettanulmányok bemutatása áll, amelyek mentén a premontrei rend magyarországi történetének új narratívái alakíthatók ki.

A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Pálosan szép az élet!

Pálos rendtörténeti vándorkiállítás
2020. január 20–23. Budapest, Szent István bazilika előtt
2020. február 5. – március 1. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum kertje
(további helyszínek: http://palosbusz.hu/helyszinek/

A vándorkiállítás a magyar pálos történet elemeit mutatja be, elsősorban mint közös, mindenki számára átélhető magyar örökséget. Célja, hogy útja során ne csak a katolikus, s ne csak a hívő embereket szólítsa meg, hanem mindenkit, akit érdekel a magyar múlt, a magyar történelem.

A nyolc részből, nyolc egymástól némiképp elkülönített tételből álló tárlat részeit az evangéliumi nyolc boldogság mondatai fűzik össze. Az egy-egy boldogságmondáshoz kapcsolódó különböző témák nem a rendtörténet kronológiáját követik, hanem bizonyos megközelítéseket emelnek ki. A kiállítás rejtetten, az elbeszélés „szövetébe” ágyazottan jeleníti meg, hogy pálosnak, s általában szerzetesnek, szerzetespapnak lenni teljes élet, amely nem a bezárkózás, hanem a kiteljesedés útja – hétköznapi és teológiai értelemben is a boldogságra vezető modern életforma.

A több ponton is interaktív, magyar nyelvű kiállítás felületein viszonylag kevés szöveg szerepel, amely a magyarul nem értő látogató számára QR-kódok útján, vagy – okostelefon, illetve internetkapcsolat híján – vezetőfüzetben olvasható angol és lengyel nyelven is.

Lásd még: